Életmódváltás – Kovács Zsanett

Húszas éveim elején jártam, amikor is életmódváltásba kezdtem. Hogy miért? Mert nagyon nem éreztem  jól magam a plusz felesleggel és mikor tükörbe néztem, nem voltam magammal megelégedve.  Ekkor éreztem úgy, hogy ezt nem engedhetem tovább, magammal szembe volt egy elvárásom, és változtatni akartam.
Nem szerettem volna belekezdeni bármiféle diétába, hiszen próbáltam már többfélét, felesleges, hiszen csak éheztettem magam és rövid ideg volt tartható. A másik pedig az, hogy rájöttem, a koplalás nem egészséges, ezért segítséghez fordultam.
Felkerestem Dr Benczéné Kardos Karolát és Dr Bencze Tamást a Fitmasternél, akik nélkül ez nem valósulhatott volna meg, az ő segítségük nélkül nem elérhettem volna el a célomat. Nagyon sok segítséget kaptam tőlük mind étrendben, (mikor,  mit, és mennyit fogyasszak), mind kitartásban, hiszen mai napig bátorítanak. Először is megnézték, hogy a hétköznapokban hogy táplálkozom, hogy az én ízvilágommal egyezzen az új étrend.
De nem csak lefogyni szerettem volna, hanem tartani is az elért eredményt, amit most már tudom, hogy csak életmódváltással lehet elérni és el is értem!
Összesen -12 kg -ot sikerült leadnom és nagyon jól érzem magam a bőrömben.
Most már azt is tudom, hogy nem csak életmódot váltottam, de teljesen egészségesen táplálkozom és a cukor, ami számomra nap mint nap ott volt bármilyen ételben, teljesen el tudtam hagyni. Ezt régebben gondolni sem mertem volna. Az elején bevallom nehéz volt, de a motivációt mindig bennem tartották, ami nagyon sokat jelentett.  Mindemellett persze intenzíven sportoltam és sportolok. Már több mint 1 éve váltottam életmódot és nem csinálnám másképpen.
Sok köszönetet mondhatok nekik, mert Nélkülük nem valósulhatott volna meg a célom és a jó közérzetem.