Miért kívánsz cukrosat, ha szomjas vagy?
A szomjúság hatására jelentkező cukoréhségnek evolúciós oka van.
Vadászó gyűjtögető őseink idején a víz még nem állt akkora mennyiségben rendelkezésünkre, mint napjainkban, így őseink a második legnagyobb vízforráshoz, az ételhez fordultak, ha szomjasak voltak. A legtöbb folyadék pedig a legtöbb természetes cukrot tartalmazó ételekben, a gyümölcsökben van. Bár azóta eltelt némi idő, de a kiszáradás még mindig aktiválja mind az éhségérzetet, mind a szomjúságérzetet.
Így vág át az agyad, ha cukorról van szó: mielőtt a csoki után nyúlnál, igyál meg 2-3dl vizet!
A vízhiány a leptin, vagyis a teltségérzet hormon szintjére is hatással van, mégpedig csökkenti azt. Ennek szintén evolúciós okai vannak, hiszen ha folyadékra van szüksége a szervezetnek, és azt ételből nyeri, kézenfekvő, hogy ki akarja kapcsolni a teltségérzetet, hogy az ember többet egyen, mint amúgy tenné, és így több folyadékhoz is jusson. Így ha nem iszunk eleget, nemcsak könnyebben megéhezünk, de többet is fogunk enni. Ez a fő oka annak, hogy ha az ember megéhezik, vagy cukrot kíván, érdemes először egy pohár vizet legurítani, csak hogy biztos lehessen benne, hogy nem a vízhiány tréfálja meg az agyát.
Ha nem vagy biztos benne, hogy egy nap elég folyadékot fogyasztasz, keress minket és kiszámoljuk mekkora a napi folyadék szükségleted, hogy megfelelően hidratált legyél!